2001 évében Abaújszántón, a Sátor, a Bea és a Kassa-város dűlőben vásároltam szőlőterületeket. Ez utóbbiban a furmint és a hárslevelű tőkéket elkülönítve telepítették, ezért innen többnyire mindkét fajtából készül termék, a másik két terület cuvée borokat ad.

A Sátor és a Bea tőkéit 1957-ben ültették, a Kassa városéi most 30 évesek, vagyis nincs olyan ásvány a vulkáni kőzet málladékában, amihez a kiterjedt gyökérzet ne tudna hozzájutni.

Metszéskor, ha lehetséges 6db 2 szemes csapot hagyok, így évenként eltérően, de 12-20 fürtnél nem számlálok többet növényenként. Valamint, – mivel ritkán fordul elő, hogy ne az én termésem kerülne be utoljára a szántói dűlőkből-, a minőséget illetően már a területen eldől minden, mert együtt áll annak szerintem két legfontosabb feltétele: az alacsony terhelés és a késői szüret. Ezért nálam a must és a bor a szükséges kénen kívül nem kap más adalékot, és a spontán erjedésbe sem szívesen avatkozom be. Igaz, ez a folyamat nem tartályokban, és a föld felszínén történik, hanem tölgyfa hordókban a pince mélyén, és a bor a fejtés után ugyanoda kerül vissza.

Azt gondolom, hogy amennyiben minimális technikai felszereltség, és néhány hagyományos hordó segítségével ilyen borok kerülhetnek ki egy alkalmas pincéből, az elsősorban nem a borászt, az alkotó embert, hanem mindenekelőtt a kivételes termőhelyet dicséri. Talán éppen ezért érdemes lenne elgondolkodni azon, hogyan értékelne minket az előttünk élő nemzedék, amely évszázadokat fordított a sziklás hegyoldalak művelhetővé tételére?  Ennek ellenére az egykori virágzó teraszok talán felén, ha gazdálkodunk, tudva azt, hogy többek szerint ez a világ legjobb szőlőtermő területe?

Szerencsések vagyunk mind, akik a jelen környezeti feltételek között szőlészkedünk, mert meleg évek jönnek egymás után, és ma már nem ritkák a kiváló, 24-26 fokos mustok, általában még elfogadható savtartalommal. Ugyancsak nekünk kedvez, hogy Abaújszántón még a csapadékosabb években is megvédhető a termés, mert dűlőinket átfújja az északról jövő „kassi” szél, és szétkergeti a betegségek párás meleg ágyát. Ezért lehetséges az, ahogyan egy idősebb borász így fogalmazott: „Régen örültünk, ha egy évtizedben 3-4 jó évünk volt. Most mind jó!”

Amennyiben a vadkár ellenére lehetséges, a három dűlő termését külön kezelem. Bámulatos és rendkívül érdekes, hogy egymással szomszédos területek azonos fajtákból mennyire eltérő ízvilágú terméket hoznak ki.

A spontán erjedés után a magasabb cukorfokra érő szőlőből általában félédes vagy édes borok keletkeznek. Ezek a nyár vagy ősz folyamán újra beindulnak, és száraz borokká alakulnak. Aszús években aszú bort, szamorodnit és fordítást is készítek.